A leginkább rászorulók álmai valósulhatnak meg

2014.06.01 10:56
Öt, az ország leghátrányosabb helyzetű kistérségeiben lévő iskolában idén, az Erzsébet-utalvány brikett segítségével jelentős mértékben kerül kevesebbe majd a fűtés. Az így megspórolt költségek összegének már mindenhol megvan a helye.
 
A Nemzeti Üdülési Szolgálat Kft. évente körülbelül 70 tonnányi Erzsébet-utalványt semmisít meg. Az ország 47 leghátrányosabb helyzetű kistérségében működő oktatási intézményeknek szóló pályázatot szeptemberben írta ki a forgalmazó.
 
A szeptemberben meghirdetett Erzsébet-utalvány brikettpályázattal olyan tanintézmények jutottak támogatáshoz, ahol igen magas a hátrányos helyzetű és a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek aránya.
Már a meghirdetés másnapján számos pályázati adatlap érkezett, a legtöbb Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből. A fűtőanyagot végül öten nyerték el a beérkezés sorrendjében: a Békés megyei Zsadányi Református Általános Iskola, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyében található vajdácskai Általános Iskola és Napközi Otthonos Óvoda, az ózdi Csépányi Általános Iskola, a vilmányi II. Rákóczi Ferenc Körzeti Általános Iskola és Napközi Otthonos Óvoda, valamint a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei pusztadobosi Általános Iskola és Óvoda.
 
Lesz helye a megspórolt pénznek
 
Az Erzsébet-utalvány brikettel megspórolt összeget várhatóan tanterem-felújításra és taneszközök beszerzésére fordítjuk – mondta Kovácsné Letanóczki Anna, a Csépányi Általános Iskola vezetője, amikor az ózdi intézmény október végén elsőként átvette az elnyert támogatás első részletét, az öttonnányi briketthengert. – Tudatosan kerestük, miként tudjuk csökkenteni fűtési költségeinket – tette hozzá az igazgatónő –, így találtunk rá az Erzsébet-utalvány honlapján a Nemzeti Üdülési Szolgálat Kft. kiírására. A Zsadányi Református Iskola is az interneten keresztül értesült a pályázatról. Eszenyiné Fábián Ildikó intézményvezető úgy látja, óriási lehetőség volt, hogy jelentkezhettek, és nagyon örülnek a fűtőanyagnak. – Picit nagyobb lesz a mozgásterünk – fogalmazott az igazgatónő. Terveik szerint a fennmaradó összeget a napi oktatást segítő taneszközök, könyvek vásárlására, vagy kirándulásra fordítják. Álmuk egy zeneterem kialakítása, amelynek megvalósításához így közelebb kerülhettek.
 
 
Az Erzsébet-utalvány forgalmazója a Nemzeti Üdülési Szolgálat Kft. a szállítás költségeit vállalva, térítésmentesen juttatja el az Erzsébet-utalvány briketteket minden nyertes oktatási intézménybe. Így a pusztadobosi Általános Iskola és Óvoda 10, a vajdácskai Általános Iskola és Napközi Otthonos Óvoda 25, a Zsadányi Református Általános Iskola 12, az ózdi Csépányi Általános Iskola 15, a vilmányi II. Rákóczi Ferenc Körzeti Általános Iskola és Napközi Otthonos Óvoda 8 tonna papírhulladékból préselt tüzelőanyagot vesz át idén télen.
 
 
kép: Az ózdi Csépányi Általános iskolába megérkezett az Erzsébet-utalvány brikett

—————

Vissza